Stephen King: Varázsló és üveg (A Setét Torony 4.)

Író: Stephen King

Cím: Varázsló és üveg

Sorozat: A Setét Torony 4. rész

Kiadás éve: 2000.
Kiadó: Európa 

Terjedelem: 900 oldal

Értékelés: 5/5

Fülszöveg:

A Setét Torony sorozatban – melynek negyedik kötetét tartja kezében az olvasó – a thriller koronázatlan királya a fantasy birodalmába kalandozik. Egy mitikus, történelem előtti – vagy utáni – varázsvilágba, amely idegensége mellett is ismerős a mesék és mítoszok mellett talán leginkább a nagy amerikai westernekből. A regényfolyam egyes darabjai önállóan is megállják helyüket, de együtt alkotnak kerek egészt, hoznak létre egy olyan teljes világot, amelyet sokan A Gyűrűk Urá-éhoz hasonlítanak.

Roland és hűséges barátai sikeresen megküzdöttek Blaine-nel, a Monóval. Egy valaha civilizált, ám mostanra elpusztult városban szálltak le a bomlott számítógépagyú, egysínű vasútról. Roland elérkezettnek látja az időt, hogy pihenőjük közben elmesélje társainak múltját. Megtudjuk, miért kellett idő előtt elhagynia atyái földjét, Gileádot, s milyen küldetéssel érkezett Alain és Cuthbert barátjával a Külső Ívbe. Itt ismerte meg a gyönyörű és bátor Susan Delgadót, s egy csodaszép, szenvedélyes, ám tragikus szerelem története tárul elénk. A pihenő végeztével hőseink ismét útnak indulnak; céljuk a távolban magasodó, égbe nyúló tornyú, rejtelmes üvegpalota.

"Az igaz szerelem, mint minden más erős kábítószer, unalmas – ha egyszer a találkozás és fölfedezés meséjét elmondták, a csókok gyorsan állottak, a simogatások fárasztók lesznek… kivéve természetesen azokat, akik osztoznak a csókokban és a cirógatásokban, miközben körülöttük dúsabb, fényesebb színű lesz a világ. Mint minden erős kábítószer, az első igazi szerelem is csak azoknak fontos, akik a foglyai. 
És más erős kábítószerhez hasonlóan az első igazi szerelem is veszedelmes."

Stephen King újra elkápráztatott. 

És egy újabb szerelmes történetet tolt a képembe. 

Nagy tévedésben voltam idáig: azt hittem nem szeretem az ilyet. Pedig de. 

Az ilyen szenvedéllyel megírt felkavaró és magával rántó szerelmes történeteket, nos szeretem. Ez most már biztos.

Roland elbeszélése annyira izgalmas volt, hogy epekedve bámultam szerelmes pillantásokkal a könyvemet, amikor épp nem volt lehetőségem olvasásra. Munkahelyemen, ha beszaladtam egy korty vizet inni, ott hívogatott az asztalon. Zuhanyzás közben csak arra gondoltam, hogy olvasni akarok! Lefekvésnél, amikor már az összes könnyem, és szemem szétfolyt a fáradtságtól, és le-lebukott a fejem olvasás közben, akkor sem hagytam abba!

Ó, Roland. Te szerelmes hős. Te drága áldozat. Már az elején sejtetni engedi a történet végét. Mégis úgy vezeti a szálakat, és rakja egymás tetejére az eseményeket, hogy teljes mértékben reménykedsz, hogy neeem, neeem, hát ez nem így lesz, hát látom, hogy mi történik, és pont az ellenkezője annak, amire számítottam és amire felkészített minket az író, aztán jön a szomorú igazság. Ez egy annyira brutálisan jól megírt és kikerekített egész történet, hogy nem kerülhetjük el, amiről titkon mindig tudtuk, hogy meg fog történni. Mert megtörténik. Kegyetlenül. Tisztára mint A halálsoronban. Ugyan az a felállás. Ha nem így történik, akkor egy űr marad a történetben, olyan lehetetlennek tűnik az egész, ezért akármennyire is az ellenkezőjét szeretnénk, így fog tetszeni. Így akarjuk igazából, hogy történjen. A Setét Torony esetében is ugyan ez a helyzet. Ha máshogy alakulnak a dolgok, akkor nos, nem íródott volna még három kötet, hogy folytatódjanak Roland, Eddie, Susannah, Jake, és Csi kalandjai. A mese (igen, végül is az) visszatekintés, és ha bejön amiben mindvégig reménykedünk, akár még önmagában is helyt álló, nem sorozat részét képező regény is lehetne belőle. De nem az. Ennek pedig örülnünk kell! Folytatódik a kedvenc sorozatunk!

Stephen King tényleg mestere a feszültségkeltésnek. Attól hogy ez nem az éjszaka nem merek kimenni pisilni, csak ha minden lámpát felnyomok a lakásban – féle feszültség, attól még az.

Annyira kidolgozottak a karakterei (szokás szerint természetesen), hogy a rosszakat tényleg úgy igazán lehet gyűlölni, és szidni az anyukat, aki a világra pottyantotta őket, és gúnyosan kárörvendeni, amikor jól megszívják. És a végén a gonosz természetesen mindig jól megszívja, előbb, vagy utóbb. Sajnos néha utóbb. A jókkal pedig mi a helyzet? Roland csapata még itt van. És vár a folytatásban.