Stephen King - Tóparti kísértetek

Író: Stephen King

Cím: Tóparti kísértetek
Kiadó: Európa kiadó
Kiadás éve: 1999.
Terjedelem: 714 oldal
Értékelés: 5/5
Fülszöveg:

Michael Noonan sikeres író. Boldogan él szép feleségével, Jo-val. Minden évben megjelentet egy újabb regényt, művei előkelő helyen állnak a bestsellerlistákon, anyagilag is szépen gyarapodik. Egy fullasztó nyári napon Jo agyvérzésben meghal. Mike összeomlik, képtelen írni, még szerencse, hogy van talonban néhány kézirata. Lidérces álmok gyötrik, amelyek mind a Nevető Sarában, Noonan-nék tóparti nyaralójában játszódnak. A ház a századfordulón egy híres fekete bluesénekesnőé volt, aki annak idején családjával együtt egyik napról a másikra eltűnt. Mike négy év után átköltözik a nyaralóba, ahol az álmok folytatódnak, sőt kísértetek látogatják, s lassacskán körvonalazódik egy szörnyű rejtély. Vajon mit titkol a tóparti zárt közösség, élén a hatalmaskodó, öreg és beteg milliárdos helyi kiskirállyal? Mit rejt a múlt, s hogyan függ össze a jelennel, Mike-kal és Jo halálával? Stephen King ismét remekművet alkotott; könyve nemcsak izgalmakban bővelkedő, letehetetlen olvasmány, de hiteles képet ad az alkotó ember lelki gyötrelmeiről s egy kis település bonyolult viszonyairól is.

FIGYELEM, CSELEKMÉNYLEÍRÁS!

Lássuk mi az alapanyag.

Adott egy író. Amikor olyan King-könyvet kezdek el olvasni, amiben a főszereplő író, már lélekben tudom magam készíteni a nagyon szövevényes, és összetett végkifejletre, amiben akkorát csattan a befejezés, mint a ritka, de jó szándékú és persze nagyon hatásos atyai pofon.

Adott egy csodálatos nő, aki a felesége. 

Adott, hogy ez a csodálatos nő, váratlanul távozik az élők sorából, a mi szeretett írónk pedig összeroppan. Főleg miután kiderült, hogy a felesége gyermeket várt. 

Már itt érdekfeszítővé válik a történet, pedig alig haladtunk száz oldalt az olvasással. Szegény írónk, nevezzük nevén: Mike, alkotói válságba sodródik, azaz nem tud írni, mert fizikai rosszullét környékezi meg, ha csak a dolgozószobája közelében jár. 

"Pénzt kaptam azért, amit szerettem csinálni, és ennél jobb üzlet nincs a világon; olyan, mintha az ember engedéllyel lopna."

Még szerencse, hogy van talonban, jó pár regénye, amit elrakott ínségesebb időkre, így évekig azt a látszatot keltheti, hogy nincs itt gond, visszacsöppent a rendes kerékvágásba az élete, túltette magát szerelme és meg nem született gyermeke halálán. Rossz álmok, szörnyűséges álmok gyötrik, főként a nyaralójuk, a Nevető Sara áll a középpontjában, gonoszat érez, ártó szellemeket, akik húzzák maguk felé... 

... így hát elhatározza, hogy szembe néz az álmokkal, szembe néz Sarával, és végre lezárja magában a múltat. Csak azt felejti el, hogy a háza ezt nem így gondolja. De nem ám. Ahogy kiköltözik a tó parti házikóba, erre ő maga is azonnal rájön. Nincs egyedül. A ház, él. Őt akarja. Hátborzongató hideg fuvallatok, a szélcsendes fülledt folyosón, magától megkonduló kolomp, a hűtőn mágnesekből formálódó szavak... és az az erőteljes érzés, hogy valaki figyel. Itt King már eljut arra a szintre, hogy a Kedves Olvasó, azaz jelen esetben én, éjszaka ne merjek kimenni a mosdóba, mert a sötétben azonnal figyelő szempárokat, leselkedő szörnyeket vélek felismerni, és a fejem búbjától a lábujjaim végéig át jár a borzongás. Amikor Mike-ot kiverte a víz, engem is, amikor megkönnyebbült, én is. Mesterien vetíti ki elevennek tűnő szereplője érzelmeit ránk, mit sem sejtő rajongókra, és ettől mintha forgószélbe keverednénk, és nem küzdenénk ellene, mert tudjuk, hogy hasztalan. hagyjuk, hogy repítsen magával, akármerre is tart, és akárhol dobjon is le, mit ott leszünk. A végéig kitartunk. Nincs az az ember, aki ettől a ponttól azt tudná mondani, hogy köszönöm, nem olvasok tovább. 

Az igazi bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor megmenti Kyrát, a három éves tüneményes kislányt, aki fiatal anyukájával nem messze Mike-tól egy lakókocsiban tengeti napjait. Mike nem sejti, hogy ezzel egy nagyon mocskos, és nagyon összetett ügybe keveri magát, és persze barátai, és ellenségei figyelmeztetései ellenére is, a legmélyebb módon veti bele magát az események láncolatába. Mattie, az özvegy, szegény egyedülálló anyuka, akivel szemben ott a dúsgazdag, és bárkit és bármit eltaposni akaró após, komoly csatát vívnak. A kis Kyra gyámsága felett megy a harc, és Mike, minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse lányt. Közben Kyra is érzi a láthatatlan emberek jelenlétét, akik őt akarják, ez már biztos. Nem Mike a célpont, hanem a kislány. 

"Aki könyvet olvas, kezdetnek éppúgy hajlandó eltársalogni az időjárásról, mint akárki más, de innen általában tovább is tud lépni."

A Nevető Sara egyre félelmetesebbé válik, egyre nehezebb az ott tartózkodás, de Mike kitart. Felesége sok titkot rejtett el előle - nem véletlenül -, amiknek, ha a nyomára bukkan, megfejti a titkot. Körvonalazódik benne, hogy az egykoron - a századforduló elején -, a környéken élő négerekből álló zenész csoport, ha úgy tetszik család, néhány helyi szemében szálkát jelentett, akik befeketítik a tó környékét, és a boldog fehérek világát. Történik néhány furcsa haláleset is, ám a helybéliek nem hajlandóak beszélni róla, sőt ahogy szóba kerül a nevük, ellenségessé is válnak. Mike ekkor kezdi úgy érezni, hogy ha valamilyen természetfeletti módon is, de felesége halála nem mentes némi idegenkezűségtől. Én úgy mondanám, átoktól. Amihez valami módon Mike, és Kyra is kapcsolhatóak. 

"Az, amitől az ember egy viharos éjszakán összecsinálja magát, ilyen napfényes nyári reggelen legföljebb ha érdekesnek látszik."

Ennek a kapcsolatnak a feltárása egészen a könyv végéig várat magára, ám addig számtalan izgalmas, és váratlan fordulat követi a másikat, amik arra késztetnek, hogy eltátsuk a szánkat, könnyeket hullajtsunk, vagy épp mérhetetlen módon gyűlöljük Stephen Kinget, mert megint olyan élettel teli és szerethető karaktereket teremtett, akiknek a halála úgy megrendít, mintha tulajdon szeretteinket érintené, és nem egy kitalált karaktert. Kitalált karakter, ááh. Aki ismeri Stephen King műveit, az nagyon jól tudja: az ő karakterei élnek. Annyira elevenek, hogy ha elég mélyre süllyedünk a világukban, akkor magunk is beszélhetünk velük, érinthetjük őket. Szóval annak ellenére, hogy szerintem ez a szellemekkel tűzdelt, régmúlt és elfeledett borús események és szereplőinek bosszúja - mondhatni tényleg átka a jelen élőkre- , a történet megállja a helyét, hiteles tud maradni. Az ilyen kaliberű történeteknél ez egészen ritkán jön össze, a bárgyú, és képtelen befejezések miatt, de itt ilyenről szó sincs. Itt egyszerűen hívő leszel. Szellemek márpedig léteznek.

"Előre hajolt, bekapcsolta a rádiót, és valamilyen harsány, fültépő Guns 'n Roses számot fogott ki. Üdvözlünk a vadonban, bébi, meglátod, milyen mókás itt..."