Stephen King: A holtsáv

Író: Stephen King

Cím: A holtsáv

Kiadás éve: 2002.
Kiadó: Európa 

Terjedelem: 494 oldal

Értékelés: 5/5

(Némi cselekményleírás van a szövegben, pár előzmény a baleset előttről, de a fő cselekményből minden a homályban holtsávban marad! Szóval aki még nem olvasta a könyvet, annak is bátran ajánlom, nem lövöm le a lényeget!)

Másodjára olvastam. Még mindig nehéz véleményezni. Ismét kényes téma. Ahogy a Tóparti kísérteteknél a szellemek jelenléte, itt a léleklátás az amiben kételkedni lehet. A valóságban nagyon szkeptikus vagyok az ilyen embereket illetően. Egyszerűen nem tudom elhinni. Tévében, vagy újságban, esetleg interneten, az ilyen műsorokról azonnal lépek tovább, a cikkeket meg sem nyitom, vagy rögtön be is zárom, mert nem hitelesek.
Mivel alapjában véve a történet, a szereplők, a könyv, hétköznapi emberekről, hétköznapi dolgokról szól, ezért az olvasáshoz is úgy áll hozzá az ember, hogy kap egy reális, valóságnak megfelelő, hihető, hiteles történetet, ami nem egy misztikus, vagy fantasy műfajú írás. Ezeknél, már a fülszöveg elolvasásánál rákészülünk arra, hogy "igen, egy olyan valóságtól elrugaszkodó világba csöppenünk, ahol mindezek megtörténhetnek, és meg is fognak történni, mert nem vonatkoznak rá a valódi életünk fizikai törvényei és más szabályok". De egy, A holtsáv kaliberű könyvnél, nem ilyesmire számítunk. Az első laptól kezdve tudjuk, hogy egy olyan történetbe kezdünk bele, ami akár a valóságban is megtörténhet, hiszen semmi extrém esemény, vagy dolog nincs benne. 

Úgy indul a könyv, hogy kapunk egy kisfiút, aki jég korizás közben elesik, elájul, beüti a fejét. Kicsi még, nem is rémlik neki mi történt, a szülei nem is értesülnek a részletekről, elfelejtődik gyorsan. Valahogy mégis tudjuk, hogy innen indul minden, és lappang benne valami.

Sok évvel később vesszük fel Johnny Smith életének fonalát, 23 éves korában találkozunk vele újra. Fiatal, diplomás tanár, aki jó is a munkájában és élvezi is azt. A magánélete is alakulóban van, végre megismert egy lányt, akit nagyon megszeretett, és - bár kapcsolatuk elején vannak - tudja, hogy ő lesz a jövendőbeli Mrs. Smith. Sarah-val tökéletesen alakulnak a dolgaik, amíg a sors közbe nem szól. Egy jól sikerült este után, ahol Johnny egyébként egy valag pénzt nyer, hihetetlen módon (de azért annyi nem hihetetlen, hogy kételkedni kezdjek a hitelességében), egy vásári szerencsejátékosnál. Sarah közben rosszul lesz, és emiatt a romantikus befejezés helyett, nem hívja meg magához, hanem hazaküldi a fiút, éjszaka, taxival. Végzetére.

Főhősünk autóbalesetet szenved, és 4,5 évnyi kómát kap ahelyett, hogy elinduljanak boldog közös életük rögös útján Sarah-val. A balesetet egyszerűen, tényszerűen írja le, mintha csak mi is az újságból értesülnék a szörnyűségről, de ahogy a szülei reagálnak rá, na azt nem kívánom senkinek. Sokszor elgondolkodtam, hogy amikor egy-egy ilyen jelenetet ír meg King, akkor ezt is a fantáziája mondatja el vele ilyen valóságosan, és hátborzongatóan hihetően, vagy átélte már ugyan ezt, és azért tudja ilyen pontosan, és kiakasztóan leírni az érzéseiket. Remélem az előbbi, és szimplán ilyen zseniálisan tudja magát kifejezni.

Szívből sajnálom a lányt, borzasztó érzés lehet elveszíteni a szerelmed. Én személy szerint, egész biztos diliházba kerülnék, ha a férjemmel valami történne, ez úgy nagyjából ezer százalék. Hogy továbblépjek, és egy másik fickó álljon a helyére? Képtelenül hangzik, ő pótolhatatlan. Sarah szintúgy ilyen gondolatokkal küzd, sorra utasítja el a pasasokat akik megkörnyékezik, ha valamelyikkel vállal is egy randit, azonnal a hasonlóságot keresi, ha pedig megtalálta, fejvesztve menekül. Egy jó ideig emiatt vár, nem keresi más férfi komoly társaságát, de mégis csak fiatal, és az orvosok nem szolgálnak túl sok megnyugtató hírrel, ezért előbb-utóbb bizony beadja a derekát másnak. Férjhez megy, és gyereket szül. Közben őrlődik, bűntudat gyötri, a világot, és mindenkit hibáztat: ez nem igazságos. Elvették tőle a boldogságot, az igazi szerelmét. Természetesen imádja Waltot, a férjét, de titkon mégis csak Johnny az igazi. Csodálom, ahogy képes felülkerekedni a rossz érzésein, és megpróbálni a boldog életet. 

"Vannak dolgok, amelyeket jobb nem látni, és vannak dolgok, amelyeket jobb elveszíteni, mint megtalálni."

A történet ott válik igazán izgalmassá, amikor Johnny felébred a kómából. Nem zökkenőmentes a dolog, ezernyi teszt, rengeteg műtét, sok fizikoterápia vár rá. De a legnehezebb számára mégis az, hogy 27 éves! Az életéből elvesztegetett majdnem 5 évet! Feleslegesen! Ezzel megbirkózni senkinek sem lehet könnyű feladat. Hát még, ha olyan dolgokról értesülsz, hogy az idő érzéked szerint néhány napja történt vásár óta, a szerelmed férjhez ment egy másik pasashoz, és még gyereket is szült neki! Na ez az igazi arcon csapás. Szörnyen éri magát, depressziós, belesüpped az önsajnálatba. Aztán egy napon, furcsa dolog történik. Az orvosa hozzáér, és ő hirtelen tudja, hogy az halottnak hiszi az anyját, hogy a háborúban elszakadtak egymástól, de Johnny közli vele, hogy ez és ez a neve, és itt és itt él. Nem halott. Aztán egyre több ilyen megmagyarázhatatlan sugallata van, tárgyak vagy emberek érintésétől, villámcsapás-szerűen jön a tudás.

Normális esetben, én itt kezdem el forgatni a szemem, és az "aha persze" megnyilvánulások között, óvatosan félreteszem a könyvet, hogy "emésszem" az olvasottakat. Mivel Johnny szemszögéből érzékeljük az "érintés" következményeit, esélyünk sincs, hogy kételkedhessünk a hitelességében. A mi szemünkben egyértelműen bizonyított, hogy nem csaló, hanem tényleg megvan a léleklátó képessége. Az, hogy a könyvet végül nem tettem le (évekkel később, másodszorra sem), azt bizonyítja, hogy King, olyan meggyőzően és átérezhetően írja le, hogy mit érez közben mindkét fél, hogy nem tudjuk nem elhinni. Egyszerűen nincs választásunk. Mi is érzékeljük a rezgéseket, azt a kis feszültséget ami keletkezik ilyenkor, Johnny átszellemült arcát, ahogy valaki mássá válik hirtelen, és ahogy szinte önkívületi állapotban közli a tényeket. 

"Mind azt tesszük, amit tehetünk, be kell érni vele… és ha nem érjük be, akkor is azt kell tenni. Semmi soha nem vész el. Semmi, amit meg ne lehetne találni."

Ez vajon áldás, vagy átok? Küldetése van? Igen. Méghozzá valami borzasztó és nagy küldetése. Nem véletlenül kapta a képességét, és nem zárkózhat el a világ elől. Erre lassan, nagyon lassan ébred rá. A kérdés, hogy vajon nincs-e még késő? Meg tudja akadályozni, hogy szörnyűség történjen? Minden kérdésre választ kapunk, kimerítő, kielégítő, izgalmas, és egy cseppet sem hihetetlen regény képében. Unatkozni biztos, hogy nem fogunk! A végjáték ismét üt. King kiütéssel győz. Mint mindig.

Stephen King: Varázsló és üveg (A Setét Torony 4.)

Író: Stephen King

Cím: Varázsló és üveg

Sorozat: A Setét Torony 4. rész

Kiadás éve: 2000.
Kiadó: Európa 

Terjedelem: 900 oldal

Értékelés: 5/5

Fülszöveg:

A Setét Torony sorozatban – melynek negyedik kötetét tartja kezében az olvasó – a thriller koronázatlan királya a fantasy birodalmába kalandozik. Egy mitikus, történelem előtti – vagy utáni – varázsvilágba, amely idegensége mellett is ismerős a mesék és mítoszok mellett talán leginkább a nagy amerikai westernekből. A regényfolyam egyes darabjai önállóan is megállják helyüket, de együtt alkotnak kerek egészt, hoznak létre egy olyan teljes világot, amelyet sokan A Gyűrűk Urá-éhoz hasonlítanak.

Roland és hűséges barátai sikeresen megküzdöttek Blaine-nel, a Monóval. Egy valaha civilizált, ám mostanra elpusztult városban szálltak le a bomlott számítógépagyú, egysínű vasútról. Roland elérkezettnek látja az időt, hogy pihenőjük közben elmesélje társainak múltját. Megtudjuk, miért kellett idő előtt elhagynia atyái földjét, Gileádot, s milyen küldetéssel érkezett Alain és Cuthbert barátjával a Külső Ívbe. Itt ismerte meg a gyönyörű és bátor Susan Delgadót, s egy csodaszép, szenvedélyes, ám tragikus szerelem története tárul elénk. A pihenő végeztével hőseink ismét útnak indulnak; céljuk a távolban magasodó, égbe nyúló tornyú, rejtelmes üvegpalota.

"Az igaz szerelem, mint minden más erős kábítószer, unalmas – ha egyszer a találkozás és fölfedezés meséjét elmondták, a csókok gyorsan állottak, a simogatások fárasztók lesznek… kivéve természetesen azokat, akik osztoznak a csókokban és a cirógatásokban, miközben körülöttük dúsabb, fényesebb színű lesz a világ. Mint minden erős kábítószer, az első igazi szerelem is csak azoknak fontos, akik a foglyai. 
És más erős kábítószerhez hasonlóan az első igazi szerelem is veszedelmes."

Stephen King újra elkápráztatott. 

És egy újabb szerelmes történetet tolt a képembe. 

Nagy tévedésben voltam idáig: azt hittem nem szeretem az ilyet. Pedig de. 

Az ilyen szenvedéllyel megírt felkavaró és magával rántó szerelmes történeteket, nos szeretem. Ez most már biztos.

Roland elbeszélése annyira izgalmas volt, hogy epekedve bámultam szerelmes pillantásokkal a könyvemet, amikor épp nem volt lehetőségem olvasásra. Munkahelyemen, ha beszaladtam egy korty vizet inni, ott hívogatott az asztalon. Zuhanyzás közben csak arra gondoltam, hogy olvasni akarok! Lefekvésnél, amikor már az összes könnyem, és szemem szétfolyt a fáradtságtól, és le-lebukott a fejem olvasás közben, akkor sem hagytam abba!

Ó, Roland. Te szerelmes hős. Te drága áldozat. Már az elején sejtetni engedi a történet végét. Mégis úgy vezeti a szálakat, és rakja egymás tetejére az eseményeket, hogy teljes mértékben reménykedsz, hogy neeem, neeem, hát ez nem így lesz, hát látom, hogy mi történik, és pont az ellenkezője annak, amire számítottam és amire felkészített minket az író, aztán jön a szomorú igazság. Ez egy annyira brutálisan jól megírt és kikerekített egész történet, hogy nem kerülhetjük el, amiről titkon mindig tudtuk, hogy meg fog történni. Mert megtörténik. Kegyetlenül. Tisztára mint A halálsoronban. Ugyan az a felállás. Ha nem így történik, akkor egy űr marad a történetben, olyan lehetetlennek tűnik az egész, ezért akármennyire is az ellenkezőjét szeretnénk, így fog tetszeni. Így akarjuk igazából, hogy történjen. A Setét Torony esetében is ugyan ez a helyzet. Ha máshogy alakulnak a dolgok, akkor nos, nem íródott volna még három kötet, hogy folytatódjanak Roland, Eddie, Susannah, Jake, és Csi kalandjai. A mese (igen, végül is az) visszatekintés, és ha bejön amiben mindvégig reménykedünk, akár még önmagában is helyt álló, nem sorozat részét képező regény is lehetne belőle. De nem az. Ennek pedig örülnünk kell! Folytatódik a kedvenc sorozatunk!

Stephen King tényleg mestere a feszültségkeltésnek. Attól hogy ez nem az éjszaka nem merek kimenni pisilni, csak ha minden lámpát felnyomok a lakásban – féle feszültség, attól még az.

Annyira kidolgozottak a karakterei (szokás szerint természetesen), hogy a rosszakat tényleg úgy igazán lehet gyűlölni, és szidni az anyukat, aki a világra pottyantotta őket, és gúnyosan kárörvendeni, amikor jól megszívják. És a végén a gonosz természetesen mindig jól megszívja, előbb, vagy utóbb. Sajnos néha utóbb. A jókkal pedig mi a helyzet? Roland csapata még itt van. És vár a folytatásban.

Stephen King - Rémálmok bazára

Író: Stephen King

Cím: Rémálmok bazára

Kiadás éve:2016
Kiadó: Európa 

Terjedelem: 736 oldal

Értékelés: 5/5

Fülszöveg:

Harmincöt évvel az Éjszakai műszak című novelláskötete után a hátborzongató történetek nagymestere új elbeszélésgyűjteménnyel lepte meg Hűséges Olvasóit. 
A Rémálmok bazára húsz, kötetben korábban nem közölt történetet tartalmaz, s King mindegyikhez rövid bevezetőt írt, amelyben feltárja az írások születésének körülményeit és a maga személyes motivációit. 
A történetek között izgalmas kapcsolatok, közös vonások fedezhetők fel: erkölcs, utóélet, bűntudat, mit tennénk másként, ha a jövőbe látnánk vagy éppen kijavíthatnánk a múltban elkövetett hibáinkat. Némelyik novella szereplője az élete végéhez közeledve felidézi bűneit és vétkeit; mások ráébrednek, hogy természetfeletti képességekkel rendelkeznek; és vannak, akik vesztükre egyenesen az ördöggel paktálnak. 
King kirakodóvásárában igazán változatos a kínálat egy autónak látszó szörny (à la Christine), egy ember, aki gyászjelentésekkel gyilkol, egy e-könyv-olvasó, amely párhuzamos világokra nyit ablakot, és persze az örök favorit, az emberiség végpusztulása… Minden olvasó megtalálhatja itt a maga kedvencét de a szerző figyelmeztet, hogy a portékáját óvatosan kell kezelni, mert a legjobbaknak foguk van.

I shoot from the hip and keep a stiff upper lip.

Maradjunk annyiban, hogy Stephen King, már a bevezetőjével megnyert magának. Tudja ő is, én is; régi ismerősök vagyunk már, és bizony felkészülten indulunk erre az újabb közös utazásra, de azért még az orrunk alá dörgöli, hogy ez a húsz novellát tartalmazó kötete, tényleg visszaköszön majd rémálmainkban. Milyen kedves, nem igaz...?

Úgy terveztem, hogy majd a végén egy nagy összefoglalóban szépen leírom aprócska gondolataimat, és érzéseimet erről a terjedelmes könyvről, de sajnos lehetetlen próbálkozás. Minden egyes történet annyira egyedi, és annyira magával ragadó, hogy külön-külön is említést kell tenni róluk. Szóval készüljetek, ez hosszú bejegyzés lesz.

(Zárójeles megjegyzés: Minden novellácska előtt van egy pár oldalas kis összefoglaló, hogy hogyan, milyen körülmények között pattant ki a fejéből az ötlet, aztán hogy érett meg egy ütős kis történetté, ezzel még jobban felcsigázva érdeklődésünket.)

1. 81-es mérföldkő

67 oldal (15-82.)

Rögtön az első szösszenettel pofán vagyunk vágva. Ahogy olvasni kezdtem, gondolatban - a bevezetőnek köszönhetően - teljesen más befejezést, és úgy egészében más irányt képzeltem a végére, úgyhogy meglepetésként ért a valóság. Olyan viccesen hangzik egy ilyen történetre úgy hivatkozni, mint valóság. Adott egy unatkozó kis srác, aki kalandra vágyik, adott egy elhagyatott autós pihenő, ami felfedezésre vár. Egyértelmű, hogy felfedező útra indul, aztán - ahogy mi azt elképzeljük - adott, hogy ez a fiúcska bizony nagy bajba kerül, de ismerve King novelláit, nagy és fordulatos csattanó közepette megoldódik az ügy, és mi elégedetten dőlünk hátra.

Aha.

NEM.

11 éves kalandorunk talál egy üveg vodkát, amit meg is kóstol, majd kivonja egy kiadós szunyóka keretein belül magát a továbbiakból. Nem gondoltad volna, mi? Én sem.

Az elhagyott pihenő parkolójába begördül egy sáros, rozoga kombi, Ford, vagy Chevy, ki mondhatná meg, még rendszám sincs rajta, és máris felkelti néhány nyugodtan utazó, mit sem sejtő - ahogy King fogalmaz - irgalmas szamaritánus figyelmét. Mert ugye, mindig vannak ilyen emberek, akik zokszó nélkül idegenek segítségére sietnek.

"Ha az ember egyszer elkezdi bekajálni a szart, fennáll a veszélye, hogy megszokja az ízét."

Itt kezdünk rájönni, hogy bizony a koszos-mocskos-sáros autóé a Főgonosz szerepe.

Jön néhány ember, akik a "bajba jutott" autós segítségére sietnek. Szerencsétlenségükre. De hogy mi történik velük? Nem szeretném lelőni a poént, ezért csak annyit árulok el, hogy bizony az édesdeden szunyókáló hősünk, még színre lép.... aztán leesik az állatok. Én még mindig azon vagyok, hogy becsukjam a számat.

2. Prémium Harmónia

14 oldal (87-101.)

Annyira felcsigázódtunk az első novellától, hogy egy kicsit vissza kell venni a löketből. Már. Most. Az. Elején.

De ennyire??????? Úgy néz ki, igen.

Adott egy házaspár, akik tíz éve élnek együtt, és civódnak. Semmi extra nem történik körülöttük, egy unalmas, forró napon autóba ülnek a kutyájukkal, és vásárolni indulnak. Piszkálják egymást, megállás nélkül. Nem tűnik érdekesnek a dolog....

A történet lényege, az egyszerűségében rejtőzik, és bizony megtanítja, hogy mennyire fontos tud lenni az a személy, akivel együtt élünk, és nap, nap után leüvöltjük valami hülyeség miatt a fejét, aki aztán ezt úgy viszonozza, hogy kétszer annyi szemétséget vág a fejünkhöz, de persze mi tudjuk, hogy úgy is nekünk van igazunk. Aztán amikor valami váratlan történik, rájövünk, hogy végül is oka van annak, hogy őt választottuk, és a sérelmeink mögött meg kell látnunk a másikat. Mielőtt késő lesz.

3. Batman és Robin hajba kap

18 oldal (105-123.)

Batman egy öregek otthonában él, és Alzheimer-kórban szenved. Robin minden vasárnap elviszi ebédelni, és Bat bácsi, mindig rácsodálkozik, hogy milyen jó ez a hely - voltunk már itt máskor is? Persze, hogy voltak. Mindig itt ebédelnek. Szigorúan csak kettő után, mert - igaz, hogy az öreg pelenkát hord, de büdös, ha belecsinál - olyankor szinte üres az étterem. Hazaúton egészen tiszta pillanatait éli, és rájön a nosztalgia. Csak egy pillanatra tereli el Robin figyelmét, de az elég, hogy balul süljenek el a dolgok. Robin ütközik, egy rossz arcú börtöntetkós, nagyon veszélyesnek tűnő fazonnal, és meggondolatlanul cselekszik.

Batman, még utoljára színre lép, pedig nyolcvanvalahány éves, és nincs eszénél. Ne kételkedjünk az idősekben, ők is okozhatnak meglepetéseket.

4. A dűne
20 oldal (127-147.)

Nem is gondolnánk, egy ilyen egyszerű szó mennyi mindent magába tud foglalni. A dűne tipikusan az a rövid történet, amit érdeklődéssel, de egy kis szkepticizmussal olvasunk. Vajon mi sülhet ki ebből? Biztos érdekel ez engem? A választ gyorsan megkapjuk. A történet egyszerre bizarr, gonosz, nagyon gonosz, és öreg főszereplőnk miatt vicces is. De inkább gonosz. 
Az a típusú elbeszélés, aminek jó kis folytatást tudnánk elképzelni, akár egy több száz oldalas regény formájában is. Annyi van benne, hogy nem akarjuk, hogy vége legyen. Annyi megválaszolatlan kérdést hagy maga után, hogy egyszerűen tudni akarjuk a válaszokat.

"Ha az ember megírásuk előtt olvashatja a nekrológokat, egyszerre hihetetlenül hatalmasnak érzi magát."

Kinek a műve az a hely?
Milyen túlvilági kapcsolattal rendelkezik?
Hogy működik?
Hooooooogy? 
Tudni akarom, azonnal!
Kedves Stephen King! Regényt kérünk! Egy jó kis velős történetet, nyomozást, nyakatekert furfangoskodást! Válaszokat!

5. Az a kis görény
55 oldal (151-206.)

Az első oldallal jól meg vagyunk tévesztve. Kapunk egy csúnya, gonosz, nemtörődöm gyerekgyilkost, és magunkban el is könyveljük, hogy hogy lehet valaki olyan kegyetlen, hogy egy kisgyereket öljön meg. 
Aztán megtudjuk a történetét. Ami hihetetlen, letaglózó, és nagyjából üti a 81-es mérföldkő hatásfokát. Szájtátás, és sokk. Baaa.
Egy természetfeletti, gyermek képében megjelenő démon, ártatlannak, és kedvesnek egyáltalán nem mondható csínytevései, hogyan hatnak, úgy egy nyugodt, segítőkész, a közösségért bármit megtenni képes, kedves pasasra, hogy a végén a halálsorra kerüljön? 
Szívesen elmeséli történetét, már csak el kell hinnünk amit mond...

6. A kivégzés
19 oldal (209-228.)

Aprócska kis western történet, egy egyszerű gyilkossággal és kivégzéssel. Annyira egyszerű, hogy meglepődtem. Általában úgy szokott lenni, hogy van egy gyanúsított, aki ellen ott a rengeteg terhelő bizonyíték, és mindenkinek egyértelmű, hogy mi történt. De van az az egy ember, aki kételkedik, aki hisz az ártatlanságban. A tények ellenére is. Az iromány nem tartogat sok meglepetést. Egyszerűen csak kiderül, hogy mi az igazság. De néha ennyi éppen elég.


7. A csonttemplom
10 oldal (231-241.)

                                          "Átkozott élet, ha engem kérdez,
ha nincs min nevetni, nevessen azért is.
Ez az én elméletem, ehhez tartom magam;
Ez a világ csak az okosnak szomorú.
Hol is tartottam?"

Talán ez az egyetlen írás a könyvben, amiről nem tudok érdemlegeset írni. (Bár lehet, a többi sem lett említésre méltó értékelés.) Sosem kedveltem túlzottan a verseket, bár az igazat megmondva nem is igazán mondható versnek, valamiféle átmenet, itt-ott rímekkel. Azért van egy sajátos hangulata, ami kicsit José Saramago stílusára emlékeztet. Hogy miért, ne kérdezzétek. Talán mert folytonos; egy lélegzetvételnyi kis szünetet sem tartottam olvasás közben, csak befaltam az oldalakat. Igaz, összesen tíz lapnyi szövegről van szó, mégis tele van mondanivalóval. Picit álomvilág-szerű, mintha csak egy látomás lett volna, amitől nehéz szabadulni. Próbáljátok ki. 

"Ej, hát nem nagyszerű az élet? Az élet élősdi a
      torokban,
az élet mélység, ami mindenkit elnyel, az élet leves,
és végül mi leszünk benne a zöldség. Kész filozóf
    vagyok, nem igaz?"

8. Morál
42. oldal (247-289.)

Nora és Chad története, igazi tanmese. Ráadásul párhuzamot tudtam vonni a saját életemmel. Egyről a kettőre jutni próbáló fiatal házaspár, egy munkanélküliségtől burjánzó világban. Ha egyikőtök kap egy jó ajánlatot, bizony néha fontolóra kell venni, megéri-e!? A pénz mindig jól jön. Csak az a kérdés, milyen áron. 
Csak egy aprócska, ártatlan csínytevést kell hozzá elkövetned. Amiben van némi kockázat, de persze azért minimális a lebukás veszélye. Csak a tetted emlékével kell tovább élned, és elviselned.
A te házasságod mennyit bír? Belemennél, belemennétek? 200.000 Dollár. Majdnem 60.000.000 Forint. Te is átgondolnád nem? Fontolóra vennéd a lehetőségeidet. Végül is, senkinek sem esne komoly bántódása. Az éremnek mindig két oldala van. Néha érdemes helyesen cselekedni.

"Házastársak közt az egyezségeket nem kézszorítással szokták megpecsételni."

9. Utóélet
16 oldal (293-309.)

Fura azzal indítani, hogy meghalsz. Aztán egy köztes helyre kerülsz, ahol választhatsz, hogy újra éled-e az életed teljesen ugyan úgy, vagy belépsz a másik ajtón, és végleg vége, végre megpihensz. Jó sok kérdés merül fel elsőre. Vajon a hibáimat jóvá tehetem, élhetem az életemet jobban? Lehetek kedvesebb, és változtathatok néhány döntésemen? Valószínűleg nem, mert amikor megszületünk, semmire sem emlékszünk majd. Pedig már legalább tizenötször végigcsináltuk. Szóról-szóra ugyan úgy. Tehát válassz. Újraindítod az életed, vagy végleg lezárod? Ha ilyen döntést kellene hoznom, talán az lenne életem - vagyis nem, hát meghaltam ugye? - legnehezebb pillanata. Olyan súly nehezedne rám, amit nagyon nehezen tudnék csak ledobni magamról. Érződik, hogy King is öregszik. Egyre jobban foglalkoztatja a halál utáni "élet". Aki olvasta az Újjászületést, tudja miről beszélek. Olyan témát feszeget, amire senki nem tudhatja a választ, de azért ő próbál rémisztőbbnél rémisztőbb (Azért valljuk be, rémisztő érzés lehet azzal a tudattal átmenni egy ajtón, hogy újra kezdünk mindent, de nem változtathatunk semmit. Mint amikor beakad a szalag, és ugyan azt ismételgeti.) képeket vázolni, nem is tudom, mi célból, mert biztos nem így szándékozik megnyugtatni magát. Pusztán csak találgat. de én ennek örülök, mert én nem merek találgatni, így viszont nincs is rá szükség. A magokat elég elhinteni, aztán meglátjuk mi nő ki belőle.

10. Ur
85 oldal (315-400.)

Ami legelőször eszembe jut az Ur-ról, az az, hogy Fú gyerekek, ez meleg helyzet volt! Én le vagyok nyűgözve, az egyszer biztos. Óvatosan vezeti fel a történetet, és - annak ellenére, hogy a bevezetőben említi, hogy a Setét Torony rajongók biztos értékelni fogják - totál nem tudjuk mire számítsunk. 
Uncsi vidéki egyetem, uncsi angoltanárának az uncsi szerelmi problémája, meg kell hagyni, nem épp egy izgalmasnak ígérkező elbeszélést enged sejtetni, azt leszámítva, hogy közösen vagyunk felháborodva a barátnőjére, aki nem túl előzékeny, és érzékeny a könyvekkel szemben. Ugye, a mai világban, haladni kell a korral, és e-book olvasót - pontosabban Kindle-t - kell használni, mert az trendi, és még spórolni is lehet vele. De mi van akkor, ha rászánjuk magunkat a vásárlásra, és valami teljesen egyedi ketyerét kapunk? Ami furcsa dolgokat mutat meg, és furcsa dolgokra jöhetünk rá. Ráadásul egy fura torony sziluettje ugrik fel, ahogy belépünk a menübe. Egyszerűen minden FURA. Aztán szépen kibontakozik egy szörnyű tragédia előszele, amit mindenképp meg kell akadályozni - a következmények nem számítanak. 
Ennél a pontnál Jake Epping neve ugrott be, na vahj' miért?
Közben meg annyira izgalmassá válik a történet, hogy a tanárbácsink frusztrációja teljesen átragad ránk is, és százhúszas pulzussal lapozunk a következő oldalra. Nem lehet letenni. Tudnod kell! Tudnod, hogy mi történik! Azt meg főleg, hogy hogy függ össze a Setét Toronnyal!?
Izgalmas novella, annyit mondhatok.

"Úgy vélte, az élet egyik univerzális igazsága, hogy előbb-utóbb valaki mindig fizet."

11. Herman Wouk még él

26 oldal (403-429.)

Mondanom sem kell, hogy ez is egy nagyon beteg kis történet, de sajnos olyan mély mondanivalót nem érzek benne, valószínűleg velem van a baj. Két egyedülálló anyuka, sok gyerekkel. Lecsúszottak, szegények, boldogtalanok. Meg még kövérek is. Az egyikük nyer egy kis pénzt a lottón, hát gyorsan el kell költeni, menő autót bérelni, felpakolni a gyerekeket, és utazni egy nagyot. Naná, hogy elindulnak! Közben az autópálya egyik pihenőjében egy idős költő páros költi el szerény ebédjét, miközben nosztalgiáznak, fantáziálgatnak egymásról, és verseket olvasnak. Idilli kép.

Két nőszemélyünk pedig úgy dönt, némi alkohol nem fog gondot okozni, szóval nekiállnak iszogatni. A gyerekek hátul alszanak. Tökéletes minden. De aztán néma kommunikációval megegyeznek valamin. Amitől nekem leesett az állam. Annyira egyszerű, és frappáns módon oldotta meg King a lezárást, teljesen lenyűgözött. 

"Ha van isten, (…) alkalmanként nagyon is nagyvonalúan viselkedik."

12. Gyengélkedik

 23 oldal (433-456.)

Hiába írja le a bevezetőben, hogy kiszámítható a sztori, nekem totál nem esik le a végééig, hogy mi is történik itt valójában. Hogy honnan jön a patkányszag, hogy miért néz furcsán a portás. Annyira eltereli a férj a figyelmem, ahogy óvja a feleségét, hagyja aludni, kávét főz neki, gondoskodik róla, közben el-elnosztalgiázik, milyen volt amikor elutaztak, közben végzi a munkáját, oktatja a gyakornokokat, ránézésre tökéletes az élete. 

Aztán olyan gyanússá válik minden, de még akkor sem értjük teljesen, hogy mi a gond, hát ez az ember annyira aranyos. Olyan személyiséget varázsol neki szeretett írónk, hogy gond nélkül átver bárkit. Én bekajáltam, hogy minden rendben. Gondolkodtam is olvasás közben, hogy na ebben mi lesz a csattanó? Végül is a szánkba lett rágva, hogy tudni fogjuk a végét, sőt szinte el is várja, hogy kitaláljuk, mielőtt ildomos lenne. Na bumm, nekem tényleg csak a legvégén pukkan a lufi. Bumm-bumm.

"Talán megborulok, kitörik az elmém, mint a tojáshéj, és hullámként ömlik ki belőle a véres sötétség."

13. Blokád Billy
61 oldal (459-520.)

Ez is a hosszabb írások közé tartozik, viszont egyáltalán nem értek a baseball-hoz, így nagyon a körítés, hogy úgy mondjam; nem nyerte el a tetszésem, zötyögősen ment az olvasás. Pedig amúgy egy nagyon helyre kis egyszerű kriminek mondható, ledöbbentős befejezésű, de ennek ellenére érdekes sztori. Csak mivel tele volt ilyen mondatokkal: "Az biztos, hogy nem lett belőle hit and run, így két outjuk volt, és kockán forgott a meccs." egyszerűen nem értettem. Nyilván, ha egy kézilabda meccset részletez ilyen aprólékosan, más a helyzet, de így bizony ezt javarészt csak a tengerentúli rajongók értékelték. (Na, hát Stephen King is megengedhet magának ennyi amerikáskodást, nem igaz?) Szóval ha van közöttetek amerikai sportokat kedvelő rajongó, annak szívből ajánlom, de nálam ez egy piros pont levonás.

14. Miszter Cukifalat
 20 oldal (523-543.)

Na erről a történetről, órákig ódákat tudnék zengeni, de mivel nagyon rövid, és lényegre törő, inkább nem lövöm le a poént. Idősek otthonában vagyunk, két öreg cimbora nosztalgiázik, elmélkednek a halálról, hogy jön el, mi vár rájuk, aztán nyilván egyikük kitalál valami képtelenséget, amit a másik nem hisz el, végül bekövetkezik. Attól kezdve pedig a másik is hinni kezd benne, de tényleg ettől többet nem mondhatok. Nagyon szeretem, amikor a régi időkről nosztalgiázik King, és a bevezetőjében írja is, hogy nem élte át ezeket a dolgokat, de attól mint író, van elég fantáziája hozzá, hogy elképzelje milyen volt. S, mivel ismerjük mennyire hitelesen el tud adni mindent, így én befaltam egy harapással az egészet. Nyami. Finom volt.

15. Tommy
5 oldal (547- 552.)

Mit lehet erről a pár oldalról mondani? Mivel úgy állította be kedvenc írónk, hogy igaz történet, így semmit. De én elhiszem neki, hogy így volt. 

16. A kínok zöld istenkéje
34 oldal (555-589.)

Beteg, beteg, beteg! Nagyon beteg! Na ez igazi King-sztori! Totál elmeroggyant! Teljesen! Engem is leépített. Hú de nem hiszek az ördögűzősdiben, de ezek után, lehet átgondolom a nézeteimet. Húúúú, de beteg! Nagyon beteg! Nem tudok mást mondani. Elmebeteg! Muhahahahahaaaaaaaa.

"Kat MacDonald bekattant. Hallotta is a fejében a kattanást."

17. Az a busz egy másik világ
11 oldal (593-604.)

Megmondom őszintén ezt sem tudom hová tenni. Van némi mondanivalója, az emberi nemtörődömségtől, bár erősen húzódom afelé, hogy a főszereplőnk csak szimplán hibbant. Nagyon jól le írva, olvasmányos, és ez is őrült. 

18. Gyászjelentések
52 oldal (607-659.)

Először nem akartam elhinni. Ez még King-től is kegyetlen. Kicsit elkalauzol minket az írás - pontosabban az újságírás - világába, nem úgy mint a baseball szabályaiba, hahaha, úgyhogy még tanulhatunk is valamit, amellett, hogy kiválóan szórakozunk, és elengedünk olvasás közben egy "asztát", meg néhány "hűhát". Olyan kis unalmasan indul, gyík srác, gyík munkahely. Kinek élvezet egy olyan "hírportálnak" dolgozni, ahol celebeket szidnak, és egyenértékű a minőség a legócskább szennylapokkal? Ráadásul szarul is keres vele az ember. Pont emiatt lesz a bonyodalom. Ki gondolná, mihez tud vezetni, ha az ember ártatlanul fizetésemelést kér a főnökétől. Bosszúból - viccből - megírja előre a gyászjelentését. Csak sajnos a véletlennek köszönhetően a kedves főnök tényleg feldobja a talpát. Mókás nem? Mi is rögtön valami vudu-féle gonosz varázslatra gondolnánk, de hogy ennek az ellenkezőjét bebizonyítsuk, bizony írnunk kell még egy ilyen aprócska jelentést. Ennek egyszerűen nem lehet ellenállni. Zseniális, ahogy King felvezeti, mit él át a srác. Végül is isteni hatalmat kap, hát hogy bírná megállni, hogy éljen vele? Akár a drogosok. Teljesen beszippantja a lehetőség. Csak ugye a tetteinknek, néha sokkal durvább következményei vannak, mint ahogy mi azokkal számolni tudunk. King ismét egy rohadékot alakít, aki szegény srác lelkiismeretével ügyesen kibabrál.

19. Részeg tűzijáték
41 oldal (663-704.)

Tök jól kezdődik, teljesen mint a Dolores stílusa. Valami jó kis szaftos, mocsokkal tűzdelt, pletyka-alapanyagra számítottam. Pedig megtanulhattam volna már, hogy Mesterünknek nincs két egyforma meséje. Hiába a hasonlóság, hiába a hit, hogy fú ez tuti olyan lesz, nem így van. Nincs olyan, hogy untasson minket valami HASONLÓVAL. Szóval ne reménykedjetek ti sem, totál nem olyan mint a Dolores. Tökre nem. Szerencsés srác, szerencsés anya, alkeszok, összetűzés a gazdag szomszédokkal. Ja, amúgy mi is gazdagok vagyunk, mert nyertünk a kaparóson. Szóval tűzijáték háborút vívunk, mert be vagyunk indulva a szomszédokkal, és ennek az a vége, hogy én a rendőrségen kötök ki. Anyuci meg odakint cidrizik, hogy mi lesz. Részletes leírást adok az eseményekről, semmit és senkit nem hagyok ki, úgyhogy a kedves rendőr urak, annyira beleélhetik magukat az események láncolatába, mintha ők is jelen lettek volna. Még a libabőr is átfut rajtuk. Brrr. 
Sajnos csak magamat tudom ismételni, de ismét egy olyan leírást kapunk, ami teljes mértékben lehetővé teszi, hogy elutazzunk Amerika azon kis zugába, ahol játszódik a történet. Hátborzongató. King-nek hála, még időutazásra is képes vagyok. 

20. Nyári mennydörgés
20 oldal (707-727.)

Az egyik legjobb maradt a végére. Milyen kár, hogy nem össze-vissza olvastam. Lehet hamarabb ismerkedem meg vele. Persze hiba lett volna, nem véletlenül ő az utolsó szösszenet. Poszt-apokaliptikus vég, halál és szenvedés, ami persze nem is olyan lehetetlen végül is. Egy két ledobott atombomba és erre szintre süllyedhetünk mi is. A bevezető, enged néhány dologra következtetni, ha picit megdolgoztatjuk a fantáziánkat, de azért annyira nem, hogy lelőjön minden poént. Főleg, hogy semmi poénos nincs benne. 
Elmorzsoltam pár könnyet olvasás közben, mert szívügyeim az állatok, és ahogy a főszereplőnk bánik a fogadott kutyájával, attól kifacsarodik az érzékeny lélek. 
Egy pár napos kis részlet erejéig bepillantást nyerünk egy magányos férfi, egy nagyon öreg magányos férfi és egy korcs kutyus életébe. Ahhoz képest, hogy csak húsz oldalunk van megismerni őket, rengeteget megtudunk róluk, és ez elég hozzá, hogy örökre megszeressük őket. Végül is csak áldozatok, ahogy mindenki. A nagyhatalmak ádáz küzdelmének áldozatai. 
Annyira kidolgozottan osztja meg velünk a részleteket, hogy még én is érezni véltem némi dögszagot olvasás közben. (Persze lehet, hogy csak a szomszéd égetett oda valami borzalmas étket, hahaha.)
Frappáns befejezése van, nem is vártam volna mást. Tökéletes lezárása, egy tökéletes könyvnek. Ugyanis nem csak ennek a novellának, de az összesnek a végére felteszi a pontot.
Köszönöm Stephen King, ismét maradandót alkottál!

Összegzésül, pedig csak annyit tudok mondani, hogy aki nem olvasott még Stephen Kingtől (Jesszus, hogy lehet így élni?!?), az is bátran vegye a kezébe, és gondolkodás nélkül olvasson bele. Veszíteni valója nincs, csak kóstolót kap Mesterünk stílusából, életfelfogásából, karaktereiből, és mellette még jól is szórakozik. 
Ha tőlem kérdezitek, és fel kellene sorolnom a TOP3 novellát a könyvből, az alábbiak nyernék el a dobogós helyeket:
1. helyezett: Ur (De kőkeményen ám!!)
2. helyezett: 81-es mérföldkő és a A dűne fej-fej mellett,
3. helyezett: Gyászjelentések, és a Nyári mennydörgés fej-fej mellett.
Ez is mutatja, nehéz a választás. Ráadásul teljesen biztos vagyok benne, hogy ahányan vagyunk, annyi féle sorrendet tudnánk felállítani, mert ugye egy jó kis mese-bazárt kaptunk, és nincs két egyforma King rajongó sem. 
De azért, ha vitáznánk is rajta, hogy melyik a legjobb, abban egyetértünk, hogy mindenkinek el kell olvasnia, mert biztos, hogy talál benne kedvére való csemegét.

Stephen King - Tóparti kísértetek

Író: Stephen King

Cím: Tóparti kísértetek
Kiadó: Európa kiadó
Kiadás éve: 1999.
Terjedelem: 714 oldal
Értékelés: 5/5
Fülszöveg:

Michael Noonan sikeres író. Boldogan él szép feleségével, Jo-val. Minden évben megjelentet egy újabb regényt, művei előkelő helyen állnak a bestsellerlistákon, anyagilag is szépen gyarapodik. Egy fullasztó nyári napon Jo agyvérzésben meghal. Mike összeomlik, képtelen írni, még szerencse, hogy van talonban néhány kézirata. Lidérces álmok gyötrik, amelyek mind a Nevető Sarában, Noonan-nék tóparti nyaralójában játszódnak. A ház a századfordulón egy híres fekete bluesénekesnőé volt, aki annak idején családjával együtt egyik napról a másikra eltűnt. Mike négy év után átköltözik a nyaralóba, ahol az álmok folytatódnak, sőt kísértetek látogatják, s lassacskán körvonalazódik egy szörnyű rejtély. Vajon mit titkol a tóparti zárt közösség, élén a hatalmaskodó, öreg és beteg milliárdos helyi kiskirállyal? Mit rejt a múlt, s hogyan függ össze a jelennel, Mike-kal és Jo halálával? Stephen King ismét remekművet alkotott; könyve nemcsak izgalmakban bővelkedő, letehetetlen olvasmány, de hiteles képet ad az alkotó ember lelki gyötrelmeiről s egy kis település bonyolult viszonyairól is.

FIGYELEM, CSELEKMÉNYLEÍRÁS!

Lássuk mi az alapanyag.

Adott egy író. Amikor olyan King-könyvet kezdek el olvasni, amiben a főszereplő író, már lélekben tudom magam készíteni a nagyon szövevényes, és összetett végkifejletre, amiben akkorát csattan a befejezés, mint a ritka, de jó szándékú és persze nagyon hatásos atyai pofon.

Adott egy csodálatos nő, aki a felesége. 

Adott, hogy ez a csodálatos nő, váratlanul távozik az élők sorából, a mi szeretett írónk pedig összeroppan. Főleg miután kiderült, hogy a felesége gyermeket várt. 

Már itt érdekfeszítővé válik a történet, pedig alig haladtunk száz oldalt az olvasással. Szegény írónk, nevezzük nevén: Mike, alkotói válságba sodródik, azaz nem tud írni, mert fizikai rosszullét környékezi meg, ha csak a dolgozószobája közelében jár. 

"Pénzt kaptam azért, amit szerettem csinálni, és ennél jobb üzlet nincs a világon; olyan, mintha az ember engedéllyel lopna."

Még szerencse, hogy van talonban, jó pár regénye, amit elrakott ínségesebb időkre, így évekig azt a látszatot keltheti, hogy nincs itt gond, visszacsöppent a rendes kerékvágásba az élete, túltette magát szerelme és meg nem született gyermeke halálán. Rossz álmok, szörnyűséges álmok gyötrik, főként a nyaralójuk, a Nevető Sara áll a középpontjában, gonoszat érez, ártó szellemeket, akik húzzák maguk felé... 

... így hát elhatározza, hogy szembe néz az álmokkal, szembe néz Sarával, és végre lezárja magában a múltat. Csak azt felejti el, hogy a háza ezt nem így gondolja. De nem ám. Ahogy kiköltözik a tó parti házikóba, erre ő maga is azonnal rájön. Nincs egyedül. A ház, él. Őt akarja. Hátborzongató hideg fuvallatok, a szélcsendes fülledt folyosón, magától megkonduló kolomp, a hűtőn mágnesekből formálódó szavak... és az az erőteljes érzés, hogy valaki figyel. Itt King már eljut arra a szintre, hogy a Kedves Olvasó, azaz jelen esetben én, éjszaka ne merjek kimenni a mosdóba, mert a sötétben azonnal figyelő szempárokat, leselkedő szörnyeket vélek felismerni, és a fejem búbjától a lábujjaim végéig át jár a borzongás. Amikor Mike-ot kiverte a víz, engem is, amikor megkönnyebbült, én is. Mesterien vetíti ki elevennek tűnő szereplője érzelmeit ránk, mit sem sejtő rajongókra, és ettől mintha forgószélbe keverednénk, és nem küzdenénk ellene, mert tudjuk, hogy hasztalan. hagyjuk, hogy repítsen magával, akármerre is tart, és akárhol dobjon is le, mit ott leszünk. A végéig kitartunk. Nincs az az ember, aki ettől a ponttól azt tudná mondani, hogy köszönöm, nem olvasok tovább. 

Az igazi bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor megmenti Kyrát, a három éves tüneményes kislányt, aki fiatal anyukájával nem messze Mike-tól egy lakókocsiban tengeti napjait. Mike nem sejti, hogy ezzel egy nagyon mocskos, és nagyon összetett ügybe keveri magát, és persze barátai, és ellenségei figyelmeztetései ellenére is, a legmélyebb módon veti bele magát az események láncolatába. Mattie, az özvegy, szegény egyedülálló anyuka, akivel szemben ott a dúsgazdag, és bárkit és bármit eltaposni akaró após, komoly csatát vívnak. A kis Kyra gyámsága felett megy a harc, és Mike, minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse lányt. Közben Kyra is érzi a láthatatlan emberek jelenlétét, akik őt akarják, ez már biztos. Nem Mike a célpont, hanem a kislány. 

"Aki könyvet olvas, kezdetnek éppúgy hajlandó eltársalogni az időjárásról, mint akárki más, de innen általában tovább is tud lépni."

A Nevető Sara egyre félelmetesebbé válik, egyre nehezebb az ott tartózkodás, de Mike kitart. Felesége sok titkot rejtett el előle - nem véletlenül -, amiknek, ha a nyomára bukkan, megfejti a titkot. Körvonalazódik benne, hogy az egykoron - a századforduló elején -, a környéken élő négerekből álló zenész csoport, ha úgy tetszik család, néhány helyi szemében szálkát jelentett, akik befeketítik a tó környékét, és a boldog fehérek világát. Történik néhány furcsa haláleset is, ám a helybéliek nem hajlandóak beszélni róla, sőt ahogy szóba kerül a nevük, ellenségessé is válnak. Mike ekkor kezdi úgy érezni, hogy ha valamilyen természetfeletti módon is, de felesége halála nem mentes némi idegenkezűségtől. Én úgy mondanám, átoktól. Amihez valami módon Mike, és Kyra is kapcsolhatóak. 

"Az, amitől az ember egy viharos éjszakán összecsinálja magát, ilyen napfényes nyári reggelen legföljebb ha érdekesnek látszik."

Ennek a kapcsolatnak a feltárása egészen a könyv végéig várat magára, ám addig számtalan izgalmas, és váratlan fordulat követi a másikat, amik arra késztetnek, hogy eltátsuk a szánkat, könnyeket hullajtsunk, vagy épp mérhetetlen módon gyűlöljük Stephen Kinget, mert megint olyan élettel teli és szerethető karaktereket teremtett, akiknek a halála úgy megrendít, mintha tulajdon szeretteinket érintené, és nem egy kitalált karaktert. Kitalált karakter, ááh. Aki ismeri Stephen King műveit, az nagyon jól tudja: az ő karakterei élnek. Annyira elevenek, hogy ha elég mélyre süllyedünk a világukban, akkor magunk is beszélhetünk velük, érinthetjük őket. Szóval annak ellenére, hogy szerintem ez a szellemekkel tűzdelt, régmúlt és elfeledett borús események és szereplőinek bosszúja - mondhatni tényleg átka a jelen élőkre- , a történet megállja a helyét, hiteles tud maradni. Az ilyen kaliberű történeteknél ez egészen ritkán jön össze, a bárgyú, és képtelen befejezések miatt, de itt ilyenről szó sincs. Itt egyszerűen hívő leszel. Szellemek márpedig léteznek.

"Előre hajolt, bekapcsolta a rádiót, és valamilyen harsány, fültépő Guns 'n Roses számot fogott ki. Üdvözlünk a vadonban, bébi, meglátod, milyen mókás itt..."