2016. május 28., szombat

Amie Kaufman – Meagan Spooner: These Broken Stars – Lehullott csillagok

Amie Kaufman – Meagan Spooner: These Broken Stars – Lehullott csillagokKiadja: Könyvmolyképző
Fordította: Ipacs Tibor

Moly adatlap
Megrendelhető itt

Fülszöveg:
Az Icarus fedélzetén ez az éjszaka is olyan, mint a többi. És egyszer katasztrófa történik: a hatalmas, luxusűrhajó valami kirántja a hiperűrből, és a jármű a legközelebbi bolygóra zuhan. Csak Lilac LaRoux és Tarver Merendsen élik túl a katasztrófát, és úgy tűnik, hogy rajtuk kívül senki más nem él az égitesten. 
Lilac az univerzum leggazdagabb emberének lánya, Tarver ugyanakkor nincstelenségből indult. Fiatal kora ellenére már háborús hős, aki régen megtanulta, hogy a Lilac féle lányok csak bajt hoznak ez ember fejére. Mivel csak egymásra számíthatnak, együtt kell működniük, hogy átjussanak a kísértetés vidéken, melyen túl talán segítséget remélhetnek. 
És egyszer csak, a körülmények dacára, Lilac és Tarver ráébred, hogy furcsamód volt valami haszna is annak a tragédiának, ami egymáshoz sodorta őket. Mivel a valódi világukban nem lehet közös jövőjük, így azon kezdenek el töprengeni, hogy vajon nem lenne-e jobb örökre itt maradni? 
Minden megváltozik, amikor rájönnek, hogy mi a titka a lépteiket kísérő, hátborzongató suttogásnak. Lilac és Tarver talán elhagyja ezt a bolygót, de azt biztos, hogy már nem ugyanazok, akik korábban ide érkeztek.

Véleményem:
Rengeteg érzés kavarog kis fejemben. Nem tudom hova tenni ezt a könyvet. Nehezen haladtam vele, de vonzott, muszáj volt tovább mennem.
Nem tudtam megkedvelni a szereplőket, Lilac elég sok bosszúságot okozott nekem.
Viszont maga a történet tetszett, kíváncsivá tett. 
Leginkább a suttogások birizgálták fantáziámat. Végig ezek a kérdések jártak a fejemben: Mit akarnak? Miért segítenek nekik? és a legfőbb kérdés: Kik ők?
Lilac számomra túlságosan istenítette az apját, és kezdetben le nem szállt volna a földre 2 percig. Aztán fordult a kocka, és normális lett, sőt mi több kedvelhető, és végre olyan volt mint egy a való világban élő független lány. Örülök hogy megérthettem miért üldözött el minden udvarlót maga mellől. A vagyonnak és a hírnévnek sajnos elég sok hátránya is van.
Tarver sem lett az álompasi, hol hideg volt mint a jég, hol pedig nagyon is kedves. Az egyik percben magára akarta hagyni a lányt, a másikban nem bírt élni nélküle. Érdekes.
A vége nagyon tetszett. Lilac végre kiállt magáért, kettőjükért.
A folytatásait el fogom olvasni, kíváncsi vagyok hogy alakul a jövőjük :)


My Review in English

Lots of little feeling in my head swirls. I don't know where to put this book. I gave him difficult to fish, but has attracted, I had to go further. 
I was not to like the characters, Lilac caused me quite a lot of annoyance.
However, like the story itself, I was intrigued.
Most of the interest in whispers. 
They went to this questions in my head: What they want? Why help them? and the first question is: Who are they?
Lilac too much idolized his father. She wore above her nose. And later become normal, be like, and lived in the real world.
I"m glad she could understand why his side chased away all suitors. The wealth and fame was many disadvantages.
Tarver did not have the dream guy, where it was cold as ice, where it was very nice.
In the end I really liked. Lilac finally stood up for itself.
The sequels I will read, I wonder into the future. :)


A sorozat részei:
Amie Kaufman – Meagan Spooner: These Broken Stars
Amie Kaufman – Meagan Spooner: This Night So Dark
Amie Kaufman – Meagan Spooner: This Shattered World
Amie Kaufman – Meagan Spooner: Their Fractured Light


Lois Lowry: Az emlékek őre

Lois Lowry: Az emlékek őre
Sorozat: Az emlékek őre 1
Kiadja: Animus
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár

Moly adatlap
Rendeld meg itt!



Fülszöveg:
A 12 éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonas előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát… 
     Az ifjúsági regény sajátos hangulata, cselekményének feszültsége a gyermek és felnőtt olvasót egyaránt fogva tartja. Az emlékek őre kivételes lehetőséget kínál a továbbgondolásra, arra, hogy szülők és gyerekek, tanárok és tanítványok elbeszélgessenek az élet nagy kérdéseiről.

The Giver. Going to be a movie!!!! Comes out August 15th:
Véleményem:
A disztópia az egyik kedvenc műfajom, persze a romantikus után :) 
Nagyon szégyellem magam, hogy csak most (a Mini Könyvklub keretein belül) kezdtem el.
Egy nagyon furcsa világba kalauzol minket az író, minden előre évről évre meg van tervezve. Iszonytat még a gondolat is hogy talán valójában létezik ilyen világ.
Elrendezett házasságok, gyerekek, (akik biológiailag nem sajátok, természetesen) biztonságos, ámde unalmas élet, mégis hatalmas élmény olvasni.
Jonas éppen a 12. életévét tölti be és várja milyen pályát jelölnek ki neki, persze rengeteg megfigyelés után. 
Hatalmas megtiszteltetés éri, nem akármilyen beosztást kap. Rengeteg figyelemmel, és fájdalommal járót. Ámde ekkor hatalmas titkokra derül fény, és a fiú már nem képes az önfeledt játékra barátaival, sőt a családjával sem.
Teljesen meg tudom érteni, együtt tudok érezni vele, kész szenvedés egy olyan világban élni ahol senki sem érez semmit, se szeretetet, se hideget, se meleget.
Az emberek elhiszik sőt természetesnek veszik azt amit csinálnak, még ha az nem is helyes. 
Nem értem őket, miért kellett egy ilyen világot létrehozni. 
De most minden meg fog változni!

A filmet valószínűleg nem fogom elkezdeni amíg a sorozatot be nem fejeztem :) Illetve örülök hogy előbb olvashattam :D

A teljes sorozat:




2016. május 26., csütörtök

Lőrincz L. László: A nagy mészárlás (A nagy mészárlás 1.)

Író: Lőrincz L. László
Cím: A nagy mészárlás
Sorozat: A nagy mészárlás 1. rész
Kiadás éve: 1993.
Kiadó: Gesta
Terjedelem: 428 oldal
Értékelés: 5/5
Fülszöveg:
Egy kopott bérház emeleti szobájában minden látható ok nélkül hamuvá ég Mr. Dors; Landau őrmester megdöbbenve tapasztalja, hogy a tárgyak megmozdulnak, ha rájuk gondol; a Lessington-parkban a meztelen istennő szedi áldozatait; Rosa mama lakásában életre kel a kitömött bagoly és óriáskígyó; Welensky halála előtt a falra írja gyilkosa nevét, aki nem más mint Agni, az ősi árja tűzisten… Vajon fény derül-e a spontán emberi égés titkára? Lőrincz L. László lélegzetelállítóan izgalmas fantasztikus kalandregénye megoldást keres a mind ez idáig megmagyarázhatatlan rejtélyre.


Ezer.. na jó, máris túlzok. Tíz éve nem olvastam semmit Laci bácsi tollából, nagy hiba volt. Ez a sorozat az egyik kedvencem, ideje volt levenni újra a polcról. Mivel egyáltalán nem emlékeztem rá, azon kívül, hogy a Neander-völgyi emberek benne a gonoszak, akik világuralomra törnek természetfeletti képességeik segítségével, izgalmas volt újra elolvasni. 
Próbáltam olyan szemszögből minősíteni a könyvet, mintha még nem olvastam volna egy regényt sem az írótól, ugyanis azt kell tudni LLL-ről, hogy szeret nagyon egy sablonra írni. Ami nem baj addig, amíg olvasmányos, és kiforrott történetről van szó, és arról van szó, viszont a rutinosoknak egy idő után kiszámítható a végkifejlet. Rengeteg más könyvét is olvastam már, ezt meg már korábban is, ezért volt néhány egyértelmű esemény, amin a végén meg kellett volna lepődnöm, de nem sikerült. 
Szereti úgy befejezni a fejezeteket, hogy az utolsó mondattal elhinti, hogy mennyire izgalmas lesz a következő, ezért mohón lapozunk tovább. Alvás csak akkor, ha már kifolyt az összes szemünk. Jól ír, nagyon jól ír. 

A történet úgy kezdődik, hogy kapunk a pofánkba rögtön valami megmagyarázhatatlan eseményt, amibe véletlen (vagy a sors?) módon, belecsöppen a főszereplőnk. Aztán egyre több fura dolog történik, ami persze arra készteti emberünket, hogy ne legyen a részese, jobb, ha kimarad az egészből, de hajtja a vére, és a kíváncsiság, így szépen a közepében találja magát a legnagyobb szószban, ami csak létezik. Megismer néhány titokzatos ember, megismer egy képtelen történetet, és attól kezdve elszabadul a pokol. 

Meglepő számomra, hogy a megszokott, 3-4, akár 5 szálon kezdődő teljesen független történet helyett, egy fő szál van, ami úgy kapcsolódik össze egy idegennek tűnő másik szállal, hogy néhány múltbéli eseményt tár fel elénk, hogy megértsünk néhány dolgot. Természetesen apránként adagolva. Minden múltban szereplő személy megjelenik főszereplőnk jelenében, még jobban összekuszálva a szálakat. Rengeteg csavarral, és "hűha, ezt nem gondoltam volna" gondolattal a fejünkben, eszeveszett módon tudni akarjuk mi történik körülöttünk!

Megmondom őszintén, Rosa mama szerepe számomra homályos. Ki ő? Hogy kap ekkora szerepet? Miért? Honnan az ereje? Ezekre a kérdésekre nem kaptam választ, bár az is lehet csak nekem nem tűnt fel, hogy ott volt. (??)

Megtudjuk, hogy egy emberiség-ellenes összeesküvést próbál kis csapatunk megakadályozni anélkül, hogy bármi komolyabbat is tudnának ellenségeikről. Főszereplőnk elméletileg az ellenséghez tartozik, de az ellenség csapaton belüli nézeteltérése miatt balul sül el az "ébresztése", aminek eredményeképpen minden képességgel rendelkezni fog, amit a Neander-völgyi emberek magukénak tudhatnak, viszont a "Nagy mészárlás" 30.000 évvel ezelőtti szomorú eseménye nem hagy nyomot benne, és nem ébreszti fel a gyűlöletet a halandó emberek iránt. Így természetesen pusztulnia kell, mert végtelenül veszélyes ellenféllé válik.

Mindenki meg akar ölni mindnekit, mindenki kergeti a másikat, közben pedig kapunk egy végtelenül izgalmas kalandregényt, ami úgy beszippant, hogy a végére a szomszédunkat is Neander-völgyinek fogjuk nézni. 

Érdemes kezünkbe venni a könyvet, és esélyt adni Lőrincz L. Lászlónak. Már csak azért is, mert amellett, hogy iszonytatóan izgalmas regényt tartunk a kezünkben, még tanulhatunk is belőle, hiszen minden tény, és történelmi állítás, valós alapokon nyugszik. Olvasásra fel!!!

2016. május 23., hétfő

Bethany-Kris- Erin Ashley Tanner: Gun Moll- ARC Review+Giveaway

Picture

descriptionBethany-Kris & Erin Ashley Tanner: Gun Moll
Series: Gun Moll #1
Releasing: May 23

Blurb:
James “Mac” Maccari’s career in the mafia is at a standstill. As the best solider in his Capo’s crew, all he wants is to be noticed enough to get Made in the Pivetti Crime Family. But instead, his Capo’s interests seem more focused on keeping his solider hidden from the boss, and every other Made man he can. Seemingly stuck right where he is with no chance of going up, Mac doesn’t know what will finally get him the attention he needs to earn his button.

Until she shows up and all eyes are on them …

Melina Morgan survives—that’s just what she does. She’s never been able to depend on anyone but herself to keep her safe and get things done. When a chance encounter puts her in a bad situation with the cops and the mafia, Melina has no choice but to put her faith in the hands of a man that not only infuriates her with his cocky arrogance, but catches her interest, too. Playing pretend in a fake relationship with Mac doesn’t seem all that terrible, until pretend turns real and bullets start to fly.

A man is nothing without his woman …

When the attention on Mac and Melina turns from bad to worse, and someone in the Pivetti Crime Family decides the couple needs to go, they know they’re fighting an uphill battle alone. But making it to the end alive means Mac could get what he’s always wanted, and Melina might find what she didn’t even know she needed.

Together, they’ll make waves the mafia has no choice but to notice …


description

Hatalmas megtiszteltetés ért, azon szerencsések közé tartozom, akik az elsők között olvashatják Bethany-Kris és Erin Ashley Tanner: Gun Moll című könyvét.
Nos ez az első könyv amit angolul olvasok, ehhez képest nagyon jól boldogultam vele.
Illetve újabb első, mivel még nem volt szerencsém korábbi könyveikhez.
Izgalmas, és szenvedélyes történetbe kaptam betekintést.
Betekintést kaptam a Maffia világába, miként működnek a dolgok, és milyen gyorsan kerülhet az ember kutyaszorítóba.
Milyen érzés rengeteg ember között élni, mégis egyedül lenni a világban.
Mindkét szereplőnk álarc mögött rejtőzik.

Melina nagyon erős jellem, szomorú múlttal, belecsöppen Mac izgalmakkal és szeretettel teli világába. Szerelmük váratlanul bontakozik ki, mégis rendkívül erős. Párbeszédeik nagyon szórakoztatóak voltak, élmény volt olvasni őket.

Megismerjük a maffiafőnököt, betekintést kapunk az életébe, illetve családjába.
A felszín alatt szinte tapintható a feszültség Luca és Mac között, pedig látszatra olyan mintha minden rendben lenne. Meg kell mondjam én megijedtem Lucától.
Az írónők folyamatos információkkal láttak el, a figyelmünk nem lankadhat egy percig sem. Az események gyors egymásutánban követik egymást, persze azért néha lazíthatunk egy kicsit.

Bethany-Kris és Erin Ashley Tanner csodálatos, izgalmas történettel láttak el minket.


My Review in English

Huge honor, I belong to the lucky ones who can read one of the first-Kris Bethany and Erin Ashley Tanner Gun Moll's book section.
Well this is the first book I read in English, compared to this fared very well with him.
Or front right, as you have not had the pleasure earlier books.
Exciting and passionate story gave me insight.
I got an insight into the world of the Mafia, how things work and how fast a man can be a bind.
How it feels to live in a lot of people, but to be alone in the world.
Both actors hiding behind the mask.

Melina very strong character, sad past, to get into the world of Mac excitement and full of love. Their love unfolds in unexpected, yet very powerful. Dialogues were very entertaining, fun was reading them.

Know the mob boss, you give insight into his life and family. Beneath the surface is almost palpable tension between Luca and Mac, and is seemingly as if everything would be fine. I must say I was scared Luca.

The writer equipped with continuous information, our attention is undiminished can not for a minute.
The events follow each other in rapid succession, of course, because sometimes unwind a little.

Kris Bethany and Erin Ashley Tanner wonderful, exciting story they saw us.



My Favorite Quotes From The Book

"Sweet. Yeah, her boss was sweet all right. Like a poisoned apple."

"My dad always used to say: Be a blessing to someone else, and the Lord will bless you with even more."

"You're not playing fair.
Weren't you the one who told me all is fair in love and war?"

"If a man cares enough, worshipping his woman should be the simplest, easiest and most obvious thing for him to do every day, doll. She should be the most important thing on his mind. The first and last thing he considers every day and night."



About The Authors

Bethany-Kris

PictureBethany-Kris is a Canadian author, lover of much, and mother to three very young sons, one cat and two dogs. A small town in Eastern Canada where she was born and raised is where she has always called home. With her boys under her feet, a snuggling cat, barking dogs, and a spouse calling over his shoulder, she is nearly always writing something.... when she can find a time.






Find Bethany-Kris at:
Her website www.bethanykris.com,
or on Twitter - @BethanyKris 

Sign up to Bethany-Kris's New Release Newsletter here: http://eepurl.com/bf9lzD

Erin Ashley Tanner

Erin Ashley Tanner
A proud Alumna of the University of Central Florida and Florida State University, Erin Ashley Tanner writes stories featuring fierce females and the men who love them.

Prior to journeying into the world of contemporary romance, Erin wrote paranormal romance for Evernight Publishing. Her debut novel, Goddess of Legend released in October 2013, was the first in her Demi-God Daughters paranormal romance series. The follow up, Goddess by Chance was released in November 2014.

Dirty Little Secrets, a sexy contemporary romance was published by Samhain Publishing in July 2015. Her next release with Samhain, Devious Little Lies is scheduled for release in June 2016.


Find Erin at: 



GIVEAWAY

2 ebook copies of Dirty Little Secrets by Erin Ashley Tanner
2 ebook copies of Gun Moll by Bethany-Kris & Erin Ashley Tanner
2 swag packs + 2 signed paperbacks, 1 from Erin, 1 from Bethany

This Giveaway is open worldwide.

Karen Erickson: Torch ~Cover Reveal- Borítóleleplezés

Karen Erickson: Torch
Series: Wildwood #3
Coming August 16!
About:

Tate Warren has never met a woman he couldn't charm-until now.

Wren Gallagher won't give him the time of day and it's making him crazy.

But he won't give up without a fight...because there's one thing he knows for sure:

Enemies make the best lovers.

Most women swoon over Tate's devilish grin and firefighter uniform. But Wren couldn't be less impressed by his good looks and flirtatious banter-in fact, she seems to downright despire him. She thinks he's a player, but his attraction to her is no game. Wren is unlike anyone he's ever known and he isn't about to let the feisty, gorgeous woman slip throught his fingers.

Wooing Wren would be so much easier if she didn't hate him...Or does she?

Buy Links


About Karen Erickson
Karen Erickson
USA Today bestselling author KAREN ERICKSON writes what she loves to read - sexy contemporary romance. Published since 2006, she’s a native Californian who lives in the foothills below Yosemite with her husband and three children. She also writes as NYT and USA Today bestselling author Monica Murphy.









2016. május 17., kedd

Madeleine Roux: Asylum

Madeleine Roux: AsylumSorozat: Asylum #1
Kiadja: Maxim
Fordította: Beck Anita

Fülszöveg:
A New Hampshire Egyetem nyári kurzusa a tizenhat éves Dan Crawford számára több mint egy nyári tanfolyam valóságos mentőövet jelent a fiúnak. A gimnáziumban kiközösített Dan alig várja, hogy végre új barátokat szerezhessen az érettségi előtti utolsó nyári szünetben. New Hampshire-be érkezése után azonban megtudja, hogy a nyári kollégium épületét egykor elmegyógyintézetként használták, ráadásul nem is akármilyen betegeket kezeltek ott; kivétel nélkül minden kezelt pszichopata bűnöző volt. Dan újdonsült barátaival, Abbyvel és Jordannel felfedező útra indul a nyugtalanító kollégium alagsorában lezárt titkos épületszárnyban, ahol hamar rájönnek, hogy nem véletlenül kerültek mindhárman épp oda. Lassacskán felfedik az intézet félelmetes múltjának titkát, miközben néhány titok nem véletlenül nyílik meg előttük a feltáratlan múltból.

Véleményem: 

Érdekesnek találom a témát, valahogy mindig is vonzottak az ilyen misztikus, pszichológiai dolgok.
Az első fejezetekben az írónő rengeteg információval lát el minket, de még így sem tűnik elégnek, kíváncsiságunk folyamatosan nő.
Nagyon élveztem magát a történetet, volt hogy elkeseredtem, vagy izgultam, de leginkább egyfajta borús hangulat jellemzi az egészet, így az olvasása is egy kicsit döcögősen ment.
Megismerkedünk Dannel aki nem szereti a tömeget, (egyébként teljesen átérzem a helyzetét, iszonyodok a hatalmas tömegtől) érdekli a pszichológia, irodalom, és a történelem.
Barátokra talál akikkel felfedezőútra indul a Brooklineban. (folyamatosan Brooklynt akarok olvasni, pedig tudom hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz)
A Brookline a négy hetes kurzus alatt a szállásuk, mielőtt az iskola megvette és rendbe hozta korábban egy elmegyógyintézet volt. Mint ott több diák számára, számomra is iszonytató volt maga a tudat hogy egy volt bolondokházában kell "élniük, aludni" főleg az esti órák tűntek igazán félelmetesnek.
Egyébként nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy a régi dolgok "odaképzelése" miből is adódik? Előfordulhat hogy valamilyen paranormális tevékenység tényleg lejátszódik a helyszínen, vagy csupán a képzeletünk játszik velünk. Illetőleg mit tennénk az adott helyzetben?
Az alagsori folyosókon tett látogatások rengeteg problémát, illetve álmatlan éjszakákat okoznak Abbynek Jarednek és Dannek. Elsőre könnyed barátságos stílusuk eltűnik, felhők gyülekeznek tanulóink felett.
Dan névtelen fenyegető stílusú üzeneteket kap, miket nem tud mire vélni. Abby pedig nagy felfedezést tesz, fontos dolgok derülnek ki családjáról.
Az események gyors egymásutánban követik egymást, rengeteg összefüggés található közöttük.
Fény derül a rejtélyekre, de ezzel közel sincs vége a történetnek. Várjuk a folytatást.

A sorozat többi része:
Madeleine Roux: Asylum (angol)
Madeleine Roux: The Scarlets
Madeleine Roux: Sanctum
Madeleine Roux: The Asylum Collection
Madeleine Roux: Catacomb

2016. május 11., szerda

dr. Szász Adrián: Rock & Road

Író: dr. Szász Adrián
Cím: Rock & Road
Kiadás éve: 2014.
Kiadó: 
Art Nouveau
Terjedelem: 352 oldal
Értékelés: 5/5
Fülszöveg:
Négy legény, 
három hangszer, 
két falu, 
egy húr. 
Tíz esztendő. 
És ami mögötte van. 
Meg ami előtte volt!

Üveghegy helyett Mátraalja, Óperenciás-tenger helyett Domoszlói-tó. Hamuba sült pogácsára pálinka. Királylány mellé aranylemez… Fele királyság? Zene, zsiványság! A Heves megyei Road zenekar története: népmese és rock 'n' roll. 
Ki volt a banda körül Gyanús, és ki lett mégis a Gyilkos? Mit vétett a Kócos Asszony? Az örök szerelmek tényleg a Magda-kocsmában szövődnek? Honnan ered a 39764-es Road kód, és hogyan úszták meg a srácok a monte-carlói fogdát? Amiről ők nem mesélnek, azt elárulja helyettük – róluk – a falu szája. Na meg a világ szeme: Kalapács Józsi, Lukács Laci, Nagy Feró, Rákóczi Feri és mások…



Megalakulásuk, első albumuk megjelenése óta hallgatom őket, tinédzserkorom meghatározó zenekara, sok nehéz időszakon (ami mai szemmel, gyerekes kis problémának tűnik) segítettek át. Velük nőttem fel, és rajongásom töretlen!
Jó volt kulisszatitkokat megtudni róluk, honnan indultak, és hát na, milyen nagyokká lettek, de közben megmaradtak, a pacsizós vidéki srácoknak. 
Nagyon örülök, hogy Vácra sodort a szél, mert a XLavinás kapcsolatuk miatt, évente egyszer hozzánk is eljönnek, és itt – az eddigi 3 év tapasztalata alapján – jóval közvetlenebbek, mint egy nagyszabásúbb nagyvárosi telt házas bulin. Itt mindig családias a légkör. Lehet velük beszélgetni, elvegyülnek a tömegben, és ha megszólítod őket, nem úgy néznek rád, hogy te mi a francot akarsz tőlünk?, hanem átlag emberként közvetlenül válaszolnak! Szóval állati jó fejek! 
A zenéjük meg csúcs! Buli és tombolás garantált! Első sor alap!
A férjemmel a Nem kell más a közös összejövős számunk, és egyértelmű volt, hogy a meghívónkra is tőlük idézünk majd. 

Azért megnéztem volna őket lagziban! Kár, hogy ebből már kinőttek, azért el bírtam volna viselni, ha ők szolgáltatják a zenét! Azért a Nem kell más akusztikus verzióját nem hagyhattuk ki! 
Tényleg nem lehet kinőni belőlük! A magyar rockelőadók közül, ők az egyetlenek akiket még igazán lehet szeretni. 

Az utóbbi fél évben érkezett meg az új albumuk, a M.A.T.T. ami az eddigi nótáikhoz képest picit metálosabb, durvább vonalat visz – nehezen is barátkoztam először ezekkel a számokkal –, de ebből is látszik, hogy a Fiúk fejlődnek, és tudnak újat mutatni! Sokadik hallgatásra, pedig azt kell mondjam, ez az eddigi legütősebb albumuk!

Ők megtalálták a számításaikat, kívánom, hogy maradjon töretlen a sikerük, és maradjanak meg, „hétköznapi rockereknek”, a saját, és a mi örömünkre is! 


"Majd én verem a lelket beléd, magára senki se maradhat; adom a végtelen erő felét, időt a gyógyító szavaknak." - M.A.T.T. Jóreménység foka